FÉNY - kép

Az alábbi cikk - Az Agapé Gyülekezetek Lapja: TeSó - újság 2011. augusztusi számában jelent meg.

Az interjút készítette: Konkolyné Kovács Margaréta.

Abban a kiváltságban volt részem, hogy résztvehettem több testvéremmel együtt egy olyan keresztény kiadvány bemutatóján, mely a maga nemében teljesen egyedülálló. Ebből az alkalomból beszélgetett a TESÓ Ficsorné Koletár Annával, akiben a képeskönyv ötlete megszületett, és néhány további alkotóval. De mi is ez a kiadvány? Meséljenek erről maguk az alkotók, ahogy ők látják:

Pálóczy Péter: A FÉNY-kép sorozat egy olyan alkotói folyamat részeredménye, melyben a különböző művészi ágak egyszerre jelennek meg. – Egy jó kép felér ezer szóval, a gondolatok szavakba fogalmazott ereje érték és útmutató, s a mozdulatok a lélek belső rezdüléseit kommunikálják a külvilág felé. – Ez mind része a művészetnek, melyet ez a sorozat is képvisel. De túl ezeken az általános jellemzőkön van még valami, amit a képek adni kívánnak. Egy olyan többletet, ami nem csupán az ember lelkét vagy szépérzetét kívánja megszólítani, hanem a szelleméhez is szól. Sötétség és világosság kontrasztját mutatja, és azt, hogy a világosság ma is megtalálható, megragadható.

Jóföldi Szabolcs: Mióta a KREDIT elindult, nagy örömmel figyelek minden olyan kezdeményezést, ahol kibontakozik az Istentől kapott tehetség, és használni kezdik az ajándékokat. Így gyönyörködöm abban is, amikor látom, hogyan képiesül a mozgás, vagy hogyan ad hangot egy fotó, vagy épp hogyan mozdul meg a fény. Egyre nagyobb bátorsággal, biztonságérzettel alkalmazzuk a kreativitást a legkülönbözőbb élethelyzetekben, erre kényszerít minket a bennünk mocorgó küldetéstudat, de inspirál a közösség is. Nagyszerű látni, ahogyan a közös munka kihozza a bennünk lévő képességeket olyan területeken is, ahol nem is gondoltuk volna. Vers, grafika...aztán a végén... hát tessék, ott egy fény-képes-könyv! Újabb csoda!

Győri Évi: Otthon lenni... az Atya házában... ott nem kell bizonyítani. Nincsenek elvárások. Az lehetsz, aki vagy. Szabadon szólhatsz, alkothatsz, mozdulhatsz. Ebben a meghittségben született meg ez a tánc: színek, mozdulatok, szavak, betűk, formák tánca, azzal a vággyal, hogy Isten valódi szépségét és üzenetét ragadják meg. Szabadon attól az elgondolástól, hogy ami tökéletesen esztétikus, az a szép. Isten szeretete, szentsége, alkotása maga a Szépség.

Koletár Eszter: Amikor először elkezdtünk beszélni erről a projektről szinte látatlanba mondtam rá igent, és örömmel mondhatom nem bántam meg. Élmény, hogy „mirólunk” szól és „közülünk” valók által születnek a versek, jómagam pedig részese lehetek az értékek értékké tételének… Sokfélék vagyunk - sokféleképpen ér el bennünket a Fény. Legyen hát ez is egy módja annak, ahogyan világítunk.

Nézzük, hogyan is kezdődött mindez? Mi volt az előzménye illetve az indító inspirációja- ha volt ilyen- amihez a FÉNY-kép projekt ötlete kötődik?

Egy tánc-műhely munkájával kezdődött az egész 2010. év elején. Akkor még nem is sejtettük, hogy ennek egyszer egy könyv lesz a gyümölcse. Győri Évi volt, aki az OTTHON táncos-formáció alkalmain osztott meg velünk néhány technikai és szellemi kulcsot ahhoz, hogyan fedezzük fel Istent a mozdulatainkban. 2010 tavaszán egy évzáró alkalmat tartottunk. Az volt a tervünk, hogy megörökítsük azokat a mozdulatokat, amiket az OTTHON műhely során tanultunk, Istentől kaptunk. Évi felkérte Ficsor Norbit (a férjemet) hogy vegyen részt az évzáró alkalmon, és készítsen fotókat. Nem volt eleinte ezzel különösebb tervünk, de mivel én szoktam Norbi képeit retusálgatni, ezért természetesen nem bírtam ki, hogy ezekhez a képekhez ne fogjak hozzá. Az utómunka során érdekes folyamatok zajlottak le bennem: eleinte még nem láttam, hogy Istennek mi az akarata ezekkel a képekkel, tulajdonképpen kedvtelésből kezdtem el velük foglalkozni. Aztán valahogy azt éreztem, hogy nem szabad hagyni, hogy fiók mélyén maradjanak, hogy csupán a számítógépem könyvtárában porosodjanak. Az indító inspiráció tulajdonképpen egy kép (ami most a könyv borítón szerepel) és egy gondolat volt, amely szólt a szívemhez. Ahogy dolgoztam látszólag „céltalanul” a képekkel, egyre kevesebb értelmet találtam ebben az időtöltésben. Úgy határoztam ezért, hogy nem haladok tovább sorba, hanem még utoljára ezt a bizonyos képet veszem elő. Amikor ezzel a képpel foglalkoztam egyszer csak bevillant egy gondolat, amit Évi annak idején az OTTHON táncos műhelyre való meghívásában írt:

Álmodunk, Istentől valót, amit aztán még visszakér egy kis csiszolásra, hogy még fényesebb, még ragyogóbb legyen, még közelebb az Ő szívéhez, hogy egyre gyönyörűbbek legyenek a Herceg menyasszonykái kívül-belül- ti és én.
Annyira úgy éreztem, hogy ez a gondolat pont a képhez kapcsolódik, és így együtt elkezdett beszélni a szívemhez. Úgy éreztem ezek nem csak hozzám kell, hogy szóljanak, ezt tovább kell adni. Próbálkozásként kerestem néhány Igét néhány másik képhez is aztán elindult…

Később ez a gondolat vált a FÉNY-kép projekt csapatának egyik mottójává. Sokszor megtapasztaltuk munkánk során, hogy ez még nem az, ami...
„Isten még visszakéri egy kis csiszolásra”...

Hogyan állt össze a csapat? Mekkora csapatra kell pontosan gondolnunk?

Először Norbival (a férjemmel), Győri Évivel (aki a táncos formáció vezetője volt) és Koletár Eszterrel (a nővéremmel) osztottam meg az ötletet. Mindhárman nagyon bátorítóak voltak. Olyan jó érzés volt, hogy a képeket látva ők is lelkesedni kezdtek. Számomra ők voltak az első számú szűrők, és egyben nagyon meghatározóak. Aztán elkezdtük összeírni, hogy kiket ismerünk, akik valamikor is próbálkoztak már az írás terén, majd meghívást intéztünk hozzájuk egy közös megbeszélésre. A meghívottak közül a legtöbben érdeklődőek voltak. Még az elején néhányan lemorzsolódtak ugyan, viszont volt olyan is, akiről nem is gondoltuk, hogy íróként csatlakozik a csapathoz, aztán végül még is így alakult. Így például a Jóföldi Szabolcs, akitől „vezetői áldást kértünk” a projektünkre és végül még verseket is kaptunk; aztán Olgi, akinek a férjét kértük fel írásra, de a műhelymunkákon végig részt vett Ő is és végül tőle kaptunk verset. Aztán Ráhel, akit időközben volt szerencsém megismerni, és így csatlakozott később a projekt tagjaihoz.

Elég nagy csapat alakult ki, összesen 20 főből áll. (A fotók részéről Norbi és én; a grafikai felelős Koletár Eszter; az írói csapatban 11-en vannak; a fotózáson pedig 6-an vettek részt.)

Hogyan jellemeznéd a csapat együtt működését?

Nagyon hálás vagyok először is külön Esztiért, akivel mindvégig szoros együttműködésben voltunk (és vagyunk), meg tudtuk osztani egymással a munkát, annak örömeivel, küzdelmeivel együtt. Mivel korábban is általában Esztivel osztottam meg a „művészi törekvéseimet”, ezért most is nagyon fontos volt a véleménye. Olyan jó volt egy-egy bizonytalanabb helyzetet átbeszélni, aztán a könyv tartalmi és grafikai részét megbeszélni és végül mindig sikerült közös nevezőre jutnunk, és valami olyat alkotnunk, ami mind a kettőnknek tetszik.

Nagyon hálás vagyok az egész csapatért is. Amikor együtt dolgozunk érzem, hogy ez KÖZÖS és mindenki a sajátjának érzi. Annyira jó volt a műhelymunkában, hogy amikor a képeket és a verseket beszéltük át, akkor sértődés vagy viszálykodás helyett valódi módon építettük egymást és a közös alkotásunkat. A hangulat mindig jó volt, és általában nagyon hatékonyak is voltunk, ami szerintem csak Isten kegyelméből lehetett így. Hálás vagyok azért is, mert bármikor adódott valami feladat, mindig volt valaki aki segített.

Mi volt a legnagyobb érték ebben a közös munkában?

K. Eszter:

Nagyon nagy öröm számomra, hogy ezt a projektet húgommal közösen visszük. Korábban láttam már más tesókat együtt szolgálni, és nagyon nagy értéknek tartottam. Hálás vagyok Istennek, hogy most magam is átélhettem ennek az élményét! Nagy könnyebbségnek éreztem sok helyzetben, hogy nagyon egyféleképpen gondolkodunk a projekt céljáról, irányáról és a részletek alakulásáról is, így legtöbb esetben nem a különböző ötletek kompromisszumát kellet megkeresni, hanem elmondta Anna, hogy hogyan tervezi a következő lépést én pedig "rábólintottam a szívemben", hogy bennem is így alakult ki - majd egy másik alkalommal ugyanez fordítva.

A közös munka másik nagyon kedves része a versek születésének izgalma volt. Mivel én verset nem írtam - így csak izgatottam vártam az újabb és újabb sorokat. Számomra érték egy szép fotó, ami érzéseket fejez ki, gondolatokat ébreszt, hat az érzelmeinkre és érték a vers, mely hasonlóképp elindít valamit. Néha nem értjük, de elgondolkodunk, néha rádobbanunk, igen, pont így gondolom én is, vagy azt érezzük: a nyelvemen volt a szó és ő leírta…és ez így van jól.

F.-né K. Anna:

Hmm … eleinte bennem volt az az aggodalom, hogy annyian annyifélék vagyunk, hogy fogunk így egy harmonikus Egészet alkotni? Aztán egyik alkalommal, amikor a műhelymunkára készültem imában, és gondolatban, egy kép jött: Egy kirakó (puzzle), amiből mindannyian kaptunk egy darabot Istentől, és ahogy ezt letesszük a közösbe, így összeáll az Egész. Az a csodálatos ebben, hogy mindannyian Istentől kaptuk a saját kis „darabunkat” tehát így működhet igazán az egység és így lesz harmónia az Egészben.

Tehát nekem ez volt a legnagyobb érték a közös munkában: „hogy mindannyian Istentől kaptuk”

Volt-e holt pont a könyv készülésében? Mi volt az, és hogyan jutottatok át rajta?

K.Eszter:

A magam részéről nem nevezném ugyan holt pontnak, inkább a legizgalmasabb résznek. A versek, már mind megérkeztek és az is kialakult, hogy melyik fotók lesznek majd benne... de, hogy a könyv hogyan áll egy egésszé, még csupán a hit szintjén volt meg. Végigolvastuk a verseket - 11 író 34 verse, hozzá kapcsolódó igeversek, mind egy egy apró fénypont - kerestük melyik mécses hol világít a legszebben. Végül kialakult három téma, amire fel lett fűzve egy egésszé: teremtés, harc ( a bűnös állapot következménye miatt), megváltás; és ami közös mindháromban, hogy a FÉNY-re szükség van életünk mindegyik szakaszában.

F.-né K. Anna:

Hű ez egy izgalmas kérdés, és megpróbálok rá őszintén válaszolni. Az az igazság, hogy a nagy csapatban rejlő lehetőség, egyben lehet gyengeség is. Nem tudom, hogy holt pont volt-e, inkább nehézség nevezném. Gondolom, hogy az én hibámból is, de nehézség volt a csapat számára a határidők betartása; illetve számomra sokszor a nehézkes kommunikáció és ebből fakadóan a reakciók hiánya. Aztán a személyes életemben jöttek a olyan helyzetek, amik szinte bénítólag hatottak rám, és szinte megakadályozták, hogy a projekt munkájára koncentráljak. Ezekben a helyzetekben az segített hiszem, hogy volt imaháttér, mind a családom, a csapat, és a barátok részéről.

Végül pedig egy nagyon fura helyzet adódott: A könyvbemutató előtti héten kiderült hogy nincs még könyv és nem is garantálja a nyomda, hogy lesz. Lehet- e könyvbemutató könyv nélkül? Teljesen értetlenül álltunk a helyzet előtt, aztán imában összefogtunk, és olyan jó volt átélni, hogy a következő napokban már azt tapasztaltuk, hogy nagyon készséges és együttműködő volt a nyomdavezető. Bár nem hiánytalanul, de volt könyv a könyvbemutatón, ahol nagy örömünkre érdeklődéssel és szeretettel fogadták a „kis jövevényt”.

Az egész alkotó tábor nevében köszönjük a LÉVITA Kiadónak, hogy segít a könyvkiadás hivatalos részeinek intézésben, a KREDIT-nek, hogy inspirálódhattunk az ottani műhelymunkákon is, a Gyülekezetünknek, hogy az egész projekthez egy támogató és fogadókész hátteret kaphattunk.

Oldalak

MÁR KAPHATÓ...

CIKK A PROJEKTRŐL...

KISFILM...

KAPCSOLAT...